Házirend


Házirend


Szeretnénk, ha nagyon jól éreznétek magatokat nálunk, igyekszünk nem korlátozni Titeket, azonban néhány fontos dolgot be kell tartanotok, hogy ne történjen baleset és az utánatok érkezők is ugyanolyan jól érezzék magukat.
A foglalás napján 15 órától tudjátok a szállást elfoglalni, ha 20 óra után érkeztek, jelezzétek felénk. Kijelentkezés napján 11 óráig kell elhagynotok a vendégházat, ha szeretnétek aznap tovább maradni, jelezzétek, próbálunk rugalmasak lenni.
A legfontosabb dolog, hogy zárt térben, az épületen belül DOHÁNYOZNI TILOS! A kertben és a teraszon a dohányzás megengedett, a csikkeket kérjük ne dobáljátok el és hamuzásra használjátok a hamutálat. 
A biokandalló a meleg mellett a kellő romantikát nyújtja esténként. A szükséges folyadékot biztosítjuk, más anyagot használni tilos, a kandallót utántölteni használat közben szigorúan tilos. Ha már meggyújtottátok, hagyjátok leégni, ne zárjátok el. Erre is vonatkozik, hogy ne hagyjátok a tüzet felügyelet nélkül. Tűzoltó készülék mindkét szinten megtalálható.
Bármikor használhatjátok a BBQ gázgrillt, megérkezéskor megmutatjuk a használatát, kérjük figyeljetek rá, ne hagyjátok felügyelet nélkül és használat után zárjátok el a gázpalack csapját.
Klíma, fűtés, meleg víz
Szarvaslakon a forró nyári napokat klíma segítségével lehet enyhíteni, a fali vezérlőn keresztül tudjátok beállítani a kívánt hőmérsékletet. A meleget a norvég Nobo elektromos paneljei biztosítják. Applikáción keresztül tudjuk a hőmérsékletet beállítani, de szükség esetén a panelen is korrigálható. Vigyázzatok, ne legyen egyszerre bekapcsolva a fűtés és a klíma. A terasz ajtaja fűtés szenzoros, ha nyitva van, fűtés kikapcsol. Meleg vizet villanybojler biztosítja, normál használatra a meleg víz mennyisége megfelelő.  Szarvaslak csatornázott, de a szennyvíz átemelő szivattyú miatt kérjük a wc papíron kívül semmit se dobjatok a lefolyókba.
Parkolás
A ház előtt, a kerten kívül tudtok parkolni, a környék teljesen biztonságos, de kamera is emeli a biztonság érzetét. A házat sorompóval lezárt aszfaltozott magánúton (Virág utca) keresztül tudjátok megközelíteni. A sorompót éjszakára kóddal zárjuk, a kód megadásával éjszaka is tudjátok használni. A domb gerincén esős időben lassan, megfontolva haladjatok. A kertbe autóval ne álljatok be.
Internet, Tv
Célunk, hogy amikor a Szarvaslakban vagytok, szakadjatok ki az otthoni hétköznapi rutinból és csak egymásra és a gyönyörű környezetre koncentráljatok, viszont a kikapcsolódáshoz hozzátartozik a kedvenc sorozatotok és filmjeitek, amit Netflix és HBOGo biztosít Nektek.
A Szarvaslak bútorainak kiválasztásakor minőséget akartunk nyújtani Nektek, kérjük vigyázzatok rá, hogy sokáig használhassák az utánatok érkezők is. Eső előtt vigyétek be fedett helyre a kinti bútor szivacsait. Figyeljetek a tisztaságra és a rendre. Mi az előszobában a cipőt papucsra cseréljük, tegyétek ezt Ti is.
Biztonság
A környék biztonságos, de tegyetek meg Ti is mindent, hogy véletlenül se történjen baj. Az autót zárjátok be, ha kirándulni mentek és éjszaka a ház és a kertkapu legyen bezárva. Nem tudunk felelősséget vállalni a személyes tárgyaitokat ért károkért. Az ingatlan külső részén kamera működik, ezt probléma esetén fogjuk visszanézni.
Étkezés
Szarvaslakon használhatjátok a teljesen felszerelt konyhát, tudtok főzni, sütni vagy a lenti teraszon grillezni. Reggelit tudtok kérni, ezt az igényt előre kérjük írásban (email) elküldeni ételallergia közlésével. Jelezzétek, ha vegetáriánus vagy vegán életmódot folytattok.
Kutyabarát szállás
A Családhoz hozzátartozik a kutyátok, így természetes, hogy Őt is szívesen látjuk. Mi is a kutyánkkal utazunk. Érkezését előre jelezzétek. A környéken rengeteg a nagyvad, vigyázzatok a kedvenceitekre. A kert kerítéssel körbezárt, de a szökő bajnokokra nem vagyunk felkészülve. Viszont ha kárt okoznak a szálláson, azt rendeznetek kell.   
Jakuzzi
A jakuzzi egész évben a rendelkezésetekre áll. Használata elött kötelező a tusolás. Mi 35 fokot és megfelelő szűrési ciklusokat állítottunk be kérjük, a programozást ne állítsátok el, csak a víz alatti világítást és a pezsgőfürdő funkciót  használjátok úgy, ahogy Nektek kellemes. Meg fogjuk mutatni a működését.   
Bármilyen kérdés felmerül keressetek minket bátran, mindenben segíteni fogunk.
Várunk Benneteket.
Virág + Attila
Szarvaslak
Nyugalom. Szeretem.